|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 3 találat | lapozás: 1-3 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Ezüst György 2004. július 20.Tavaly virradattól sötétedésig dolgozott az aradi Szabadság-szobor talapzatkockáinak restaurálásán Kocsis Rudolf szobrászművész. A Temesvári Egyetem Művészeti karán tanító aradi szobrász Budapesten állított ki. Két másik szlovák kötődésű művész, a budapesti Ezüst György és az újvidéki Pavel Pop társaságában a Rákóczi úti galériában mutatta be munkáit. Négyévenként van a nagy nemzetközi seregszemle, a rigai szobrászati kiállítás. Ebbe beválogatták Jecza Péter bronzszobra mellett Kocsis Rudolf egyik famunkáját. Kocsis Rudolf augusztusban a Szabadság-szobor bronzalakjait restauráló Kolozsi Tibor, a szovátai Sánta Csaba és a sepsiszentgyörgyi Varga Mihály társaságában Kolozsváron állít ki, szeptemberben pedig a Pécsi Galériában az aradi képzőművészek viszonozzák a mecsekiek aradi bemutatkozását. /Puskel Péter: Budapesten és Rigában állított ki Kocsis Rudolf. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 20./2017. június 16.Sütő András 90 éve születettKilencven éve, 1927. június 17-én született Sütő András Kossuth- és Herder-díjas író, a romániai magyar kulturális és politikai élet kiemelkedő alakja. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának anyaga: A Kolozsvártól mintegy 50 kilométerre fekvő, mezőségi Pusztakamaráson (Camarasu) jött a világra. Tanulóéveit a nagyenyedi református kollégiumban és a kolozsvári református gimnáziumban töltötte. Már diákkorában riportokat írt a kolozsvári Világosságnak, majd a Falvak Népe című hetilapnál dolgozott, 1950-től főszerkesztőként, 1954-ben került a marosvásárhelyi Igaz Szó irodalmi folyóirathoz. A város haláláig otthona maradt, 1971-től 1989-ig a helyi Új Élet főszerkesztője volt. Tevékenyen részt vett a kulturális és politikai közéletben, 1973 és 1981 között a Román Írószövetség alelnöke volt. 1948-ban szinte berobbant a romániai magyar irodalom élvonalába, jó ember- és valóságismeret birtokában, ízes humorral adott képet az erdélyi paraszti életről. Félrejáró Salamon című kisregénye (1956) és Pompás Gedeon című színműve (1968) már összetettebb ábrázolásmód felé mutatott, felvetette a személyiség és a hatalom összeütközésének problematikáját. Az Anyám könnyű álmot ígér című esszéregénye (1970) szociográfusi hitelességű lírai vallomás Pusztakamarás, családja és a nemzetiségi lét gondjairól és reményeiről, a megmaradásról. Drámaíróként az Egy lócsiszár virágvasárnapja (1976) című művével debütált, amelyet Heinrich von Kleist Kohlhaas Mihály című kisregénye nyomán írt. Ezt történelmi drámák követték - Csillag a máglyán (1976), Káin és Ábel (1978), A szuzai menyegző (1982) -, amelyekben a személyiség és a hatalom sokrétű elemzését adta. Művészetében külön fejezet a magyar nyelv ápolására tanító esszék sorozata. 1977-ben tette közzé visszaemlékezéseinek gyűjteményét Engedjétek hozzám jönni a szavakat címmel. A Nagyenyedi fügevirág című esszéje szintén az anyanyelv és a közösségi összetartozás megőrzésének értékét hangsúlyozza. A nyolcvanas években, amikor memorandumai, tiltakozásai miatt Romániában hallgatásra ítélték, Magyarországon jelentek meg művei, ezek kiadását Száműzött könyvek címmel 2001-ben kezdte meg a csíkszeredai Neptun kiadó. Ezek közé tartozik esszégyűjteménye Az idő markában címmel, a Sikaszói fenyőforgácsokban cikkeit, A lőtt lábú madárban jegyzeteit gyűjtötte kötetbe, 1987-ben adták ki Advent a Hargitán című színdarabját. Az álomkommandó című drámája (1986) a magyar színikritikusok díját kapta. 1990-ben megjelent Omló egek alatt című kötetében azokra az elődökre, "égtartó emberekre" emlékezik vissza, akik a szellem erejével próbálták megtartani a romániai magyar kisebbség puszta létét. Ismertebb művei a kilencvenes évekből: Sárkány alszik veled (beszélgetések könyve), Szemet szóért (dokumentumok, naplójegyzetek), Csipkerózsika ébresztése (arcképvázlatok, esszék), Heródes napjai (naplójegyzetek), Az ugató madár (dráma), Balkáni gerle (a mű a Nemzeti Színház drámapályázatának megosztott első díját nyerte el). 2001-ben Erdélyi változatlanságok, 2006-ban Létvégi hajrában címmel jelent meg esszéinek, beszélgetéseinek gyűjteménye. Több monográfiát írtak róla, portréját Ezüst György és Simon Endre is megfestette. Jóllehet a kommunista diktatúra idején folyamatos zaklatásokban, fenyegetésekben volt része, emberi tartásból nem hagyta el szülőhelyét, és erre biztatott mindenkit. Műveiben és életében ugyanazt az igazságot hirdette: az Erdélyben élő nemzetiségek csak békében, egymást kölcsönösen gazdagítva és segítve érhetnek el eredményeket. Úgy tartotta, hogy mindenféle ellenségeskedés, a nacionalizmus és nemzeti felsőbbrendűség bármely megnyilvánulása árt az egyénnek és közösségnek, az országnak és Európának. Valamennyi művében az anyanyelv és a közösségi összetartozás megőrzésének fontosságát vallotta. Az 1989. decemberi romániai fordulatot követően a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Maros megyei bizottságának elnökévé, tiszteletbeli elnökévé választották. 1990. március 19-én a marosvásárhelyi magyarellenes pogrom idején az RMDSZ székházában kíméletlenül bántalmazták, egyik szeme világát elvesztette. 1990. június 22-én a Magyarok Világszövetsége budapesti ülésén a szervezet tiszteletbeli elnökévé választották, 1990-ben az Osztrák Pen Klub tiszteletbeli tagja lett. Ő volt Marosvásárhely első díszpolgára, s ugyancsak díszpolgára volt Székelyudvarhelynek. Nyelvújító, közösségmegtartó szerepe előtt tisztelegve az erdélyi anyanyelvápolók róla nevezték el nyelvőrző díjukat. 1992-ben Kossuth-díjat kapott "kiemelkedő prózaírói munkásságáért, nyelvőrző és nyelvteremtő művészetéért, napjaink magyar színházművészetében játszott kimagasló szerepéért". 1995-ben Kisebbségekért-, 1996-ban Magyar Örökség-díjjal tüntették ki, s a Magyar Művészeti Akadémia tagja lett. 1997-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét, 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét. Hetvenötödik születésnapján, 2002-ben Mádl Ferenc államfő Köztársasági elnöki érdemérmet adományozott neki. Sütő András 2006. szeptember 30-án hunyt el Budapesten, október 7-én helyezték örök nyugalomra Marosvásárhelyen. Születésének 80. évfordulóján bronzplakettet helyeztek el marosvásárhelyi házán. 2011-ben Sopronban, 2013-ban Székelyudvarhelyen állítottak mellszobrot emlékére. 2013-ban magyar közösségi tulajdonba került pusztakamarási szülőháza, amelyet felújított emlékházként 2015-ben avattak fel. Halálának tizedik évfordulóján Jégtörő írók címmel a Pesti Vigadóban tartott konferenciával emlékezett rá és Tamási Áronra (1897-1966) a Magyar Művészeti Akadémia (MMA). szatmar.ro 2017. június 17.Égtartó ember: kilencven éve született Sütő AndrásKilencven éve, 1927. június 17-én született Sütő András Kossuth- és Herder-díjas író, a romániai magyar kulturális és politikai élet kiemelkedő alakja. Valamennyi művében az anyanyelv és a közösségi összetartozás megőrzésének fontosságát vallotta. A Kolozsvártól mintegy 50 kilométerre fekvő, mezőségi Pusztakamaráson (Cămărașu) jött a világra, tanulóéveit a nagyenyedi református kollégiumban és a kolozsvári református gimnáziumban töltötte. Az MTI portréanyaga szerint már diákkorában riportokat írt a kolozsvári Világosságnak, majd a Falvak Népe című hetilapnál dolgozott, 1950-től főszerkesztőként, 1954-ben került a marosvásárhelyi Igaz Szó irodalmi folyóirathoz. A város haláláig otthona maradt, 1971-től 1989-ig a helyi Új Élet főszerkesztője volt. Tevékenyen részt vett a kulturális és politikai közéletben, 1973 és 1981 között a Román Írószövetség alelnöke volt. 1948-ban szinte berobbant a romániai magyar irodalom élvonalába, jó ember- és valóságismeret birtokában, ízes humorral adott képet az erdélyi paraszti életről. Félrejáró Salamon című kisregénye (1956) és Pompás Gedeon című színműve (1968) már összetettebb ábrázolásmód felé mutatott, felvetette a személyiség és a hatalom összeütközésének problematikáját. Az Anyám könnyű álmot ígér című esszéregénye (1970) szociográfusi hitelességű lírai vallomás Pusztakamarás, családja és a nemzetiségi lét gondjairól és reményeiről, a megmaradásról. Drámaíróként az Egy lócsiszár virágvasárnapja (1976) című művével debütált, amelyet Heinrich von Kleist Kohlhaas Mihály című kisregénye nyomán írt. Ezt történelmi drámák követték - Csillag a máglyán (1976), Káin és Ábel (1978), A szuzai menyegző (1982) -, amelyekben a személyiség és a hatalom sokrétű elemzését adta. Művészetében külön fejezet a magyar nyelv ápolására tanító esszék sorozata. 1977-ben tette közzé visszaemlékezéseinek gyűjteményét Engedjétek hozzám jönni a szavakat címmel. A Nagyenyedi fügevirág című esszéje szintén az anyanyelv és a közösségi összetartozás megőrzésének értékét hangsúlyozza. A nyolcvanas években, amikor memorandumai, tiltakozásai miatt Romániában hallgatásra ítélték, Magyarországon jelentek meg művei, ezek kiadását Száműzött könyvek címmel 2001-ben kezdte meg a csíkszeredai Neptun kiadó. Ezek közé tartozik esszégyűjteménye Az idő markában címmel, a Sikaszói fenyőforgácsokban cikkeit, A lőtt lábú madárban jegyzeteit gyűjtötte kötetbe, 1987-ben adták ki Advent a Hargitán című színdarabját. Az álomkommandó című drámája (1986) a magyar színikritikusok díját kapta. 1990-ben megjelent Omló egek alatt című kötetében azokra az elődökre, „égtartó emberekre” emlékezik vissza, akik a szellem erejével próbálták megtartani a romániai magyar kisebbség puszta létét. Ismertebb művei a kilencvenes évekből: Sárkány alszik veled (beszélgetések könyve), Szemet szóért (dokumentumok, naplójegyzetek), Csipkerózsika ébresztése (arcképvázlatok, esszék), Heródes napjai (naplójegyzetek), Az ugató madár (dráma), Balkáni gerle (a mű a Nemzeti Színház drámapályázatának megosztott első díját nyerte el). 2001-ben Erdélyi változatlanságok, 2006-ban Létvégi hajrában címmel jelent meg esszéinek, beszélgetéseinek gyűjteménye. Több monográfiát írtak róla, portréját Ezüst György és Simon Endre is megfestette. Jóllehet a kommunista diktatúra idején folyamatos zaklatásokban, fenyegetésekben volt része, emberi tartásból nem hagyta el szülőhelyét, és erre biztatott mindenkit. Műveiben és életében ugyanazt az igazságot hirdette: az Erdélyben élő nemzetiségek csak békében, egymást kölcsönösen gazdagítva és segítve érhetnek el eredményeket. Úgy tartotta, hogy mindenféle ellenségeskedés, a nacionalizmus és nemzeti felsőbbrendűség bármely megnyilvánulása árt az egyénnek és közösségnek, az országnak és Európának. Valamennyi művében az anyanyelv és a közösségi összetartozás megőrzésének fontosságát vallotta. Az 1989. decemberi romániai fordulatot követően a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Maros megyei bizottságának elnökévé, tiszteletbeli elnökévé választották. 1990. március 19-én a marosvásárhelyi magyarellenes pogrom idején az RMDSZ székházában kíméletlenül bántalmazták, egyik szeme világát elvesztette. 1990. június 22-én a Magyarok Világszövetsége budapesti ülésén a szervezet tiszteletbeli elnökévé választották, 1990-ben az Osztrák Pen Klub tiszteletbeli tagja lett. Ő volt Marosvásárhely első díszpolgára, s ugyancsak díszpolgára volt Székelyudvarhelynek. Nyelvújító, közösségmegtartó szerepe előtt tisztelegve az erdélyi anyanyelvápolók róla nevezték el nyelvőrző díjukat. 1992-ben Kossuth-díjat kapott „kiemelkedő prózaírói munkásságáért, nyelvőrző és nyelvteremtő művészetéért, napjaink magyar színházművészetében játszott kimagasló szerepéért”. 1995-ben Kisebbségekért-, 1996-ban Magyar Örökség-díjjal tüntették ki, s a Magyar Művészeti Akadémia tagja lett. 1997-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét, 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét. Hetvenötödik születésnapján, 2002-ben Mádl Ferenc államfő Köztársasági elnöki érdemérmet adományozott neki. Sütő András 2006. szeptember 30-án hunyt el Budapesten, október 7-én helyezték örök nyugalomra Marosvásárhelyen. Születésének 80. évfordulóján bronzplakettet helyeztek el marosvásárhelyi házán. 2011-ben Sopronban, 2013-ban Székelyudvarhelyen állítottak mellszobrot emlékére. 2013-ban magyar közösségi tulajdonba került pusztakamarási szülőháza, amelyet felújított emlékházként 2015-ben avattak fel. Halálának tizedik évfordulóján Jégtörő írók címmel a Pesti Vigadóban tartott konferenciával emlékezett rá és Tamási Áronra (1897-1966) a Magyar Művészeti Akadémia (MMA). Krónika (Kolozsvár) lapozás: 1-3
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
